EN
feb
29
XXIV. SZOKOE Nemzetközi Szaknyelvi Konferencia
A konferenciát idén 2024. november 29-30-án a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Idegen Nyelvi Lektorátusa szervezi,
” A SZAKNYELVOKTATÁS ÚJRAPOZICIONÁLÁSA: TECHNOLÓGIAI ÉS STRUKTURÁLIS KIHÍVÁSOK címmel.
A konferencia  JELENLÉTI FORMÁBAN, Budapesten fog megvalósulni.
Szeretettel várunk minden kedves Kollégát!

dec
18
Pályázati felhívás Szabó T. Attila ösztöndíjra

Pályázati felhívás „A magyar nyelv és a tudományok – Szabó T. Attila-ösztöndíj”-ra

A SzTA-Díjat 2016-ban alapították olyan 45 év alatti szakemberek munkájának elismerésére, akik eddigi pályájukon külön figyeltek a magyar tudományos szaknyelvük igényes használatára, fejlesztésére és ápolására. A díjat a Magyar Nyelvtudományi Társaság (MNyT) iktatta díjai közé, és a Magyar Nyelvészeti Kutatóállomások Hálózatának (TERMINI) elismeréseként ítéli évente oda. Az ösztöndíj jelölés, illetőleg pályázás alapján ítélhető oda. Az idei díjra 2024. február végéig lehet jelölni /pályázni a sztad.termini@gmail.com e-címen. Az ösztöndíj odaítéléséről a SzTAD Kuratóriuma március 15-ig dönt. Szabó T. Attila ösztöndíj – pályázati felhívás 2023-24 >>


sze
30
XXI. SZOKOE Nemzetközi Szaknyelvi Online Konferencia

A konferenciát idén 2021. november 5- én a Debreceni Egyetem Gazdasági Szaknyelvi Kommunikációs Intézete szervezi,  “ Fenntartható digitalizáció? Nyereségek és veszteségek- Szaknyelvoktatás és -kutatás változó környezetben” címmel.
A konferencia a járványügyi helyzetre való tekintettel online formában fog megvalósulni, várhatóan a ZOOM alkalmazással.

A jelentkezéshez szükséges link ide kattintva, a felhívás alján található.

Előzetes program

Szeretettel várunk minden kedves Kollégát!


okt
26
2021. évi Közgyűlés

A 2021. évi Közgyűlés meghívója ide kattintva megtekinthető.


dec
3
Felhívás Szabó T. Attila díjra

Pályázati felhívás

„A magyar nyelv és a tudományok – Szabó T. Attila-ösztöndíj”-ra

A SzTA-Díjat 2016-ban alapították olyan 45 év alatti szakemberek munkájának elismerésére, akik eddigi pályájukon külön figyeltek a magyar tudományos szaknyelvük igényes használatára, fejlesztésére és ápolására. A díjat a Magyar Nyelvtudományi Társaság (MNYT) iktatta díjai közé, és a Magyar Nyelvészeti Kutatóállomások Hálózatának (TERMINI) elismeréseként ítéli évente oda.
A SzTAD-jelölés, illetőleg pályázás alapján ítélhető oda. Jelölni a sztad.termini@gmail.com levelezési címen lehet. Jelölhetnek az alapítók, a Magyar Nyelvtudományi Társaság, a Magyar Nyelvészeti Kutatóállomások Hálózata, az MTA Magyar Nyelv a Tudományban Elnöki Bizottsága (MTA-MNYTEB), az Erdélyi Múzeum Egyesület (EME), a Szabó T. Attila Nyelvi Intézet. Ugyancsak jelölhetnek képviselőik révén mindazok a szakmai intézmények (egyetemi és akadémiai műhelyek, egyesületek, szerkesztőségek, kiadók stb.), amelyeknek tevékenysége és felelőssége kiterjed a magyar szaknyelvek, tudományos nyelvek vizsgálatára, gondozására és fejlesztésére.
A díjra személyesen is lehet pályázni. A jelöléshez/pályázathoz csatolni kell a megfelelő indoklást, életkori igazolást, szakmai önéletrajzot, közlemények jegyzékét és az ezekkel kapcsolatos szakmai visszajelzéseket (pl. idézettség, olvasottság, társadalmi hatás stb.). A jelölés/pályázat (választható) tartalmi feltételei:
1.    A magyar szaknyelvek fejlesztése és tudatos alkalmazása, a tudományterületek magyar szaknyelvi jellemzőinek feltárása, leírása; szaknyelvi tervezés, „anyanyelvűsítés”, egységesítés (terminológia, lexikográfia, nyelvtechnológia, szaknyelvi adattárak /korpuszépítés/, oktatási anyagok, ismeretterjesztő kiadványok készítése stb.).
2.    Magyar szaknyelv-történeti munkásság, különös tekintettel a latin-magyar, német-magyar és az angol-magyar szaknyelvi kapcsolatokra.
3.    A magyar szaknyelvi hagyomány és általában a történetiség érvényesítése, különös tekintettel az Erdélyi magyar szótörténeti tár nyomtatott és digitális anyagainak használatára a magyar szaknyelvi hagyományok kutatásában és ápolásában.
4.    A Kárpát-medencei szaknyelvi kétnyelvűségek következményeinek feltárása, a szétfejlődött szaknyelvek egységesítése, összehangolása a nyelvi tervezésben.
5.    A nyilvános színterekre szánt magyar szaknyelv használatának, érvényesítésének és közérthetőségének elősegítése érdekében kifejtett tevékenység (tudományszervezés, oktatás, ismeretterjesztés, magyar szaknyelvi folyóirat szerkesztése stb.).

A következő díjra 2022. február végéig lehet jelölni /pályázni a sztad.termini@gmail.com címen. Az ösztöndíj odaítéléséről a SzTAD Kuratóriuma március 15-ig dönt. A Kuratórium az értékelés során elsődlegesen azt veszi figyelembe, hogy jelölt/pályázó milyen mértékben teljesíti a fenti feltételek valamelyikét.
Jó jelölést! Jó pályázást!

Budapest/Kolozsvár 2021. nov. 30.
A SzTAD Kuratóriuma nevében Szoták Szilvia  & Péntek János


További hírek